2014. március 17., hétfő

10. rész

Sziasztok. Itt a 10. rész. Remélem élvezni fogjátok. Jó olvasgatást! xoxo


- Uramisten. Ez nagyon szép. - suttogtam, teljesen elképedve a látványtól. Jó, én vidéki vagyok, (mármint csak voltam) és ezért nagyon ritkán látogatok ilyen helyekre. Sőt, inkább soha. Anyával az Auchan-ba szoktunk még talán ruhát venni. A legismertebb hely az a c-b-a. Semmi mozi, meg ilyenek. A többiek csak unottan bámultak, mert  már vagy egy fél perce nézem a New Yourker feliratot. Csak zavartan kifésültem a hajam a szememből, és a lányokra néztem. 
- Akkor indulás. 
- Hurrá. Most úgy csináltok mintha a mennybe mennénk, és Brooke nem mer menni, mert nem akarja itt hagyni a hősszerelmét, Harryt. - mondta, és bement az üzletbe. Mikor elment, elmosolyodtam. Hát,m Gina sosem fog megváltozni, az tuti. Vanessáékkal bementünk, és mindenki más helyen nézett szét. Gina felment (állítólag zavarja az agyát, hogy ilyen hülyék vagyunk), Loren ment nézni cuki pólókat, Vanessa az alsónemű rész felé igyekezett, én meg. . . Hát én csak ott álltam az ajtóba, mint egy totál lúzer. Gyorsan elindultam balra, ahol a pólók voltak. Úgy gondoltam hogy az elég hülyeség lenne, mert nem nagyon vagyok pólóban. Én az a fázós típus vagyok. A teremben hűvös van, szóval ott csak pulcsi. Meg kint is pulcsiba lennék, meg kabátba. Úgyhogy egyértelműen a kabát/pulcsi és téli cuccokhoz mentem. Kicsit nézegettem őket, de egyik sem tetszett. Még elvoltam egy darabig, de ilyen hangokat halottam, pár méterről mellettem. Oldalra néztem, és Lorent láttam, ahogy minden pólót felemelget, és visong egyet, hogy ez neki kell. Aztán beteszi a New Yourkeres zacsiba, és elteszi. Minden pólón valami cuki állat volt. Tiszta Loren stílus. Vártam egy kicsit, majd odamentem hozzá.
- Loren, jól vagy? - kérdeztem aggódva.
- Persze. Csak ezek a pólók olyan édiik! - mondta csillogó szemmel, és még 3-mat beletett a zacskóba. Gyorsan belepillantottam, és már több mint 13 darab póló volt benne. 
- Lor, ezt ki tudod majd fizetni? - emeltem fel egy pólót, és megnéztem az árcédulát. 17.000 Ft. Kész rablás ez a bolt. . . De attól még tök jó! :)
- Jajj, persze. - legyintett, és nézte az újabb pólókat. Hát oké. . . Inkább visszamentem a pulcsikhoz, és akkor tádááá. Egy eszméletlenül jó pulcsit láttam meg, amiből az utolsó darab volt a polc legszélén. Futó lépésben  igyekeztem a pulcsi felé, és meg is szereztem. Ez nekem kell!!! Miután megállapítottam hogy remélhetőleg nem azért hagyták ezt ott, mert valami baja van, szerencsére nem ez volt az ok. Gyorsan lefotóztam, hogy megörökítsem a pillanatot, hogy milyen jó pulcsim van! 


 Kabátokból is vettem egy szőrös ujjú trendi darabot. Aztán elmentem megkeresni a többieket. Lorent még hagytam, had nézegessen ,,cuki pólókat". Vanessát hamar megtaláltam, ő vett néhány bugyit, meg melltartót. Ketten megkerestük Ginát. Ő bakancsokat nézegetett, amit nem értettem. 
- Minek nézel csizmákat? Ami a lábadon van, az is tök trendi. A legújabb csizma. - mondtam értetlenül.
- Jól van Brooke. Akkor a te kedvedért nem veszem meg, mert te így akarod. - mondta dühösen, majd visszatette a csizmát.
- Én nem mondtam hogy ne vedd meg!
- Aha. Persze. Gratulálok. Még arra se emlékszel hogy mit mondtál. - nézett a plafonra lesajnálóan. 
- Jó. Akkor. Nézz bele a kis lelkedbe, és nézz magadra. Egy baromi jó csizmát viselsz, ami a világon kb. 900 embernek van  meg. A VILÁGON. - hangsúlyoztam - Viszont, te akarsz egy trendibb darabot, ami a világon 1000000 embernek megvan. Most gondolkozz el! - ordítottam, ami elég kár volt. Mert a legenda úgy tartja, hogy aki Ginával ordít, az átkozott lesz. O-ó. 
- Oké. Megsüketültem. Tudom hogy nem bírsz normálisan beszélni. De Brooke! Azért ne ordibálj! Kösz. - nézett rám, én meg nem bírtam visszatartani a röhögést, és önkéntelenül is elnevettem magam. Ami elég furán nézett ki, mert Gina, és Vanessa is értetlenül bámultak, hogy mi olyan vicces. Ja. Akkor most nem kéne nevetni? Bocsi. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése